Nappali sötétség 18 év különbséggel

Gyerekként egy ismeretterjesztő könyv utolsó oldalán láttam egy érdekes előrejelzést az 1999-es Európát átszelő napfogyatkozásról. A térképeken jelzett nyomvonalat az akkori földrajzatlaszomban meghosszabbítva hamar rádöbbentem, hogy bizony tőlünk - a kertünkből - is megfigyelhető lesz ez a ritka esemény. Annak ellenére, hogy ekkor még nem foglalkoztatott az amatőrcsillagászat nagyon vártam ezt az augusztusi napot. Szüleim gondoskodtak a megfelelő szűrőeszközök beszerzéséről, mivel sok információ kavargott ekkoriban, hogy mikor, hogyan és mivel szabad a napba nézni. Gyerekként talán fel sem fogtam az eseményt. Ahogy emlékszem nem is voltam teljesen tisztában vele, hogy mit is kell figyelni pontosan a totalitás alatt.

Az elmúlt években, felnőtt fejjel, a csillagászattal kapcsolatos egyik nagy álmom volt, hogy újra átélhessek egy teljes napfogyatkozást. Az elmúlt években több lehetőség is adódott ilyen esemény megfigyelésére, de biztosra akartam menni. Mindközül az amerikai napfogyatkozás tűnt a legreálisabbnak. Az ország nagy, az árnyék nyomvonala kellően hosszú és széles egy jó reményekkel kecsegtető észlelőbázis kiválasztásához. Nem egy piciny szigeten kellett összetömörülni, mint a Spitzbergák, valamit elkerülhetőnek tűnt az Indonéz időjárás kiszámíthatatlansága is. Végül, de nem utolsó sorban az augusztusi szabadságolások idején egy utazás az újvilágba könnyen tetszőleges hosszúságú nyaralássá bővíthető.

A tervezést nagyon korán, szinte egy évvel az esemény előtt elkezdtem. Legfontosabb szempont a megfelelő helyszín kiválasztása volt. Mivel a kontinensen belül repülővel is nagyon egyszerű eljutni szinte bárhova, így kizárólag az időjárási statisztikára hagyatkoztam a helyszín kiválasztása során. Nem meglepő módon ezzel kapcsolatosan óriási adatbázisok és segédanyagok álltak rendelkezésre az interneten. A megfelelő helyszín kiválasztásához számos tippet szereztem a szervezett keretek között, külföldről induló napfogyatkozás túrák célhelyszínei alapján. Amit a Portland közelébe eső kedvező helyszínek körvonalazódtak, a nagy roham és áremelkedés előtt, lefoglaltuk szállásunkat és az elengedhetetlen bérautót. Hónapokkal később meglepettem láttam, hogy a még megmaradt szobák ára hírtelen többszörösére nőtt, már ha volt még miből válogatni…

Mindeközben itthon az első fotografikusan megörökítendő napfogyatkozásomra készültem. A fotósfelszerelést a lehető legkisebb méretben és súlyban, mindössze egyetlen egy kézipoggyász méretű bőröndben akartam magammal vinni. Tisztában voltam vele, hogy az ott eltöltött idő jó részében ezen felszerelés csak a bőrönd fenekén fog lapulni. A "főműszert" végül egy fotóállványon nyugvó Fornax10 mechanika, egy 1,4x-es nyújtóval ellátott Canon 300mm-es teleobjektív, valamint az egyébként is nálam lévő Canon 700D fényképezőgép testesítette meg. Az optikákat Németh Csabától kaptam kölcsön, segítségét ezúton is szeretném még egyszer megköszönni. A műszer kiválasztását követően hosszas tervezés kezdődött annak érdekében, hogy a rendelkezésemre álló 2 perces totalitásból a maximumot tudjam majd kihozni. 

A felvételeket úgy terveztem, hogy laptopról vezérelve fogom végigfotózni megfogadva így az interneten olvasott tanácsokat. Ezzel a megoldással lehetőségem nyílt szinte az összes fontos fényképezőgép beállítás szabad állítására minden egyes felvétel között. Emlékszem napokat töltöttem az expozíciós sorozat megalkotásával, mert a program sajátosságai miatt nem tudta pontosan megjósolni a teljes sorozat elkészítéséhez szükséges időt. Stopperrel mértem, szimuláltam a körülményeket, mert a fotózásnak bele kellett férnie abban az ominózus 122 másodpercbe. Mivel itthon végigpróbáltam minden mozzanatot vagy százszor, így izgalommal telve, de teljesen felkészülten indultam útnak.

Ahogy Amerikába érkeztünk egyből tapasztaltuk, hogy hetekkel az égi esemény előtt a csapból is a „nagy amerikai napfogyatkozás” folyik. A NASA tévécsatornája naponta megújuló, több órás műsorokat állított össze az eseménnyel kapcsolatosan. Az egyik ilyen műsorból derült ki, hogy az első számú célpontom környékén, hatalmas területen erdőtűz tombol, melynek a füstje egy kedvezőtlen széljárással akár teljesen meghiúsíthatja a sikeres észlelésemet Már napokkal a napfogyatkozás előtt a környék fő közlekedési útvonalain hatalmas közlekedési dugókról számoltak be a hírforrások. Emiatt a napfogyatkozás előtti este, a híreket figyelve, át kellett értékelne azt otthon kényelmében megszőtt terveimet. Az utolsó esti időjárás jelentés, valamint a füsthelyzet miatt úgy döntöttem, hogy a listámon másodikként jegyzett észlelőhely irányába indulunk el a hajnali órákban. Nehéz volt ezt a döntést meghozni, mert az eredeti célhelyszínemre meseszép tájakon keresztül jutottunk volna el. Azon az éjjelen alig tudtam aludni, tele voltam izgalommal és bizonytalansággal. Vajon milyen lesz, sikerül –e majd az, amit terveztem? 

Végre eljött a hajnal. Egy korábban olvasott intelmet megfogadva – miszerint, ha úgy gondolod időben elindultál, akkor már el vagy késve – az itthon kigondolt indulási időpontnál egy órával korábban indultunk el az oregoni Aumsville irányába. Az autópályák zsúfoltak voltak, de szerencsére még normális tempóban tudtunk haladni. A Nap első reggeli sugarait már a kiszemelt helyen letáborozva, az előttünk nem sokkal ékezett, helyi napfogyatkozás vadászok társaságában figyeltük meg. Gyorsan telefonáltunk egyet haza, hogy mindenkit megnyugtassunk jó helyen vagyunk és az idő is nekünk kedvez. Tőlünk Madras - mint első számú célpont - irányába tekintve némi párásodás vagy füst látszódott.  Megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy jó helyre jöttünk.

Annak ellenére, hogy az előző napon még azon tanakodtunk mit is fogunk csinálni öt órán keresztül az első kontaktusig, az idő gyorsan telt. A körülöttünk lévők meglehetősen barátságosak voltak, a helyi rendőr a szokásosnál is gyakoribb járőrözése közben még jó szerencsét is kívánt az összegyűlt társaságnak. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy szép kis tömeg gyűlt össze a parkban, de még így sem voltak annyian, mint a legnépszerűbb célpontoknál. Később a hírekből és személyes beszámolókból is azt hallottuk, hogy mozdulni sem lehetett Madras és Salem környékén. 

A fogyatkozás másodpercre pontosan a megadott időpontban kezdődött. A távvezérlővel ütemezett expozíció rendben elindult, a következő fontos időpontig még volt egy kis időm, amely alatt szabadszemesen követtük a fogyást. A Nap egyre csak fogyott és fogyott, már szokatlanokká váltak a fények és árnyékok. Kezdett sötétedni. Úgy érzékeltem, hogy az idő kezd nagyon felgyorsulni. Mikor már csak egy egészen vékony sarló látszódott, előkerült a laptop is, hogy a totalitás alatt elvégezze a munka dandárját. Összekötöttem a kábeleket, a próbafelvételeket lefuttattam. Sajnos ebben a leglehetetlenebb pillanatban bekopogtatott Murphy... Látszólag minden jól működött, de a kamera többszöri próbálkozásra sem a felprogramozott expozíciókat hajtotta végre. A fényképezőm öntudatára ébredt. A Nap már nagyon vékony és tudtam, hogy már percen belül vagyunk a totalitástól, az expozícióknak 20 másodperc múlva menniük kellett volna. Az időérzékelésem itt teljesen elvesztettem, erre a helyzetre nem volt forgatókönyvem. Fotózni akartam bármi áron. Megengedhetetlennek tartottam, hogy a totalitás megörökítése nélkül jöjjek haza. A laptopot és az eredeti terveket félrehajítva, a kábeleket a helyükről kitépve, remegő kézzel, rendkívül ideges állapotban visszadugtam ez eddig jól működő távvezérlőt és az expozíciók manuális állítása mellett döntöttem. Időközben teljes sötétség lett. Nem rémlik, hogy 18 évvel ezelőtt ennyire besötétedett volna. Elképzelhető, hogy csak az emlékek kopnak meg idővel. A parkban a totalitás másodperceiben a jelenlévők eufórikus ujjongásai törték meg. Micsoda látvány, te jó ég de szép! Kiáltották az emberek.

Ezekben a teljes sötétség pillanataiban én két kézzel, emlékezetből babráltam a fényképezőgépet mialatt szabadszemmel az eget kémleltem. A látvány és az érzés leírhatatlan volt. Végre láttam a napkoronát, a felragyogó bolygókat és pár fényesebb, a látóirányba eső csillagot. Nem tudtam hány óra, mennyi van még vissza a totalitásból. Mintha csak másodpercek teltek volna el, miközben ismét megjelentek a Nap első sugarai. Az árnyék tova suhant kelet felé és az érdeklődők szép lassan elhagyják a parkot. Csak mi maradunk, hogy végignézzük a Hold utolsó csücskének a levonulását is.

Eddig nem értettem, hogy az embereket mi motiválja abban, hogy egy-egy napfogyatkozás alkalmával szó szerint a fél világot átutazzák. De most már minden egyértelmű lett számomra. A totalitás elmúltával egyetlen gondolat kavargott bennem: A helyszín nem érdekes, mikor is lesz a következő?

Zárásként már "csak" egy 70 mérföldnyi autóút volt hátra. A mobilnet segítségével gyorsan ellenőriztük a forgalmi viszonyokat. Állt az autópálya egészen az úti célig, nem is csoda, hiszen az állam milliós nagyságrendű látogatói szinte egyidőben indultak útnak. Egy óra rostokolás után úgy döntöttünk, hogy a kisebb utak felé vesszük az irányt. Itt sem volt jelentősen kisebb a forgalom, de az útelágazások menekülési lehetőséget biztosítottak. Mi a rendkívül egyszerű, merre mennek kevesebben elvet követve, az oregoni tanyavilágot átszelve, némi kerülőt megtéve koraestére érkeztünk vissza a szállásunkra. Fárasztó nap volt. Gyorsan nyugovóra is tértünk, mert másnap már napkeltekor a repülőn kellett ülnünk.